A történet a következőképpen alakult. Egy vidéki nénitől kaptam 2 szép tanyasi libamellet. Napokig gondolkoztam rajta, hogy mi készüljön belőle, keresgéltem a neten, agyaltam. A neten nem sok eredményre jutottam, nem igazán volt ami úgy tényleg megtetszett. Így megszületett a saját libamellem. Puha, szaftos, ízes libamell volt a cél, ez maradéktalanul összejött. Ami fontos! Érdemes időben elkezdeni, ugyanis a mellek napokig vannak a pácban. Van ebben az ételben minden jó. Szósz, szaftos husi, isteni steak burgonya köretnek és sali, annak aki szereti.
Szóval:
A páchoz: (Mennyiséget nem írok a páchoz csak hozzávetőlegesen. Függ a mell mennyiségétől illetve, hogy mennyire bírjuk a fűszeres kajákat. Én eléggé csípem őket, így mindenből jó sok került a pácba.)
Étolaj (mennyiségét itt sem írok, annyi kell amennyi jól ellepi a melleket)
Fokhagyma. Sok. (Nekem 4 mellem volt így belekerült egy kis fej fokhagyma)
4 friss rozmaring ág
1 db friss chilipaprika
frissen őrölt bors
só
1-2 dl száraz fehérbor. Minimum egy közepes minőségű, semmiképpen ne csaplárosnéműanyagüvegestablettás:)
A melleket alaposan megmossuk. A bőrüket beirdaljuk a szokásos módon. Jól bedörzsöljük sóval, majd egy jól záródó műanyag ételhordóba tesszük. A fokhagyma gerezdeket a kés lapjával összenyomjuk, rozmaringot összetépkedjük, chilit felkarikázzuk. Rádobáljuk a fűszereket, tekerünk rá borsot. Amikor minden fűszer rajta van, kicsit megforgatjuk a húst, hogy mindenhol érje őket a rozmaring, fokhagyma, chili. Ezután felöntjük az olajjal, annyira, hogy jól ellepje a húsokat. Lezárjuk, mehet a hűtőbe 2 napra. Két nap elteltével mehet hozzá a fehérbor, ezzel egy kicsit összerázzuk, lefedjük, újabb 2 napot eltölt a hűtőben.
Pácolás után vegyük ki a hűtőből a melleket, csöpögtessük le, majd hagyjuk kicsit "kiengedni" őket, a lényeg, hogy sütés előtt nagyjából szoba hőmérsékletűek legyenek.
Ha ezzel megvagyunk egy serpenyőben forrósítsunk fel egy kevés olajat (libazsír még jobb), erre tegyük rá a melleket a bőrükkel lefelé. Ha megpirult a bőre és kisült belőle a zsír, fordítsuk meg. A már pirított oldalukra csurgassunk mellenként kb. fél evőkanál mézet. Ugyanígy járjunk el a másik oldalával is. Ha ezzel a fázissal megvagyunk, mehet a 160 fokra előmelegített sütőbe. (FONTOS! A sütés előtt olyan serpenyőt válasszunk, amit be tudunk tenni a sütőbe is. Ha ilyenünk nincs, az elősütés után tegyük át a melleket egy kisebb tepsibe, öntsük rá a kisült zsírt, szaftot és ezzel együtt tegyük a sütőbe.) A sütés ideje attól függ, hogy ki, mennyire szereti megsütve. Én jól átsütve szeretem, nálam kb. 40 percet töltöttek a mellek a sütőben. Sülés közben néha forgassuk a húst. A sütés utolsó fázisában bőrrel felfelé legyen, kapcsoljunk grillre, hogy ropogós legyen a bőre.
Ha megsült a hús szedjük ki őket egy vágódeszkára. Fontos, hogy ne essünk neki azonnal késsel, hagyjuk egy kicsit pihenni a húst szeletelés előtt, különben gumis, kemény lesz. Amíg pihen a hús elkészítjük a szószt. A mellből kisült zsírt forrósítsuk fel, dobjuk rá a pácból kiszedett fokhagymát és rozmaringot. (Ha túl soknak ítéjük a zsír, kanalazzunk ki belőle, nem egy zsírban tocsogó undi szósz a célunk.) Néhány pillanatig hagyjuk őket pirulgatni ezután öntsük nyakon kevés fehérborral. Amikor az alkohol elpárolgott belőle, tegyünk hozzá egy konzerves (vagy házi) sűrített paradicsomot. Ezzel még egy kicsit rotyogtatjuk és kész a szósz, öntet, nevezd aminek akarod. :) Aki nem szereti a darabos szószokat, halászgassa ki belőle a fokhagymát és a rozmaringot. Vagy egyszerűen szűrje le. Vissza húshoz. Vágjuk őket kb. 1 centi vastag szeletekre, tegyük tányérra, locsoljuk a paradicsomos szósszal és már lehet is fogyasztani. Köretként steak burgonyát készítettem hozzá, nagyon apró parázsburgonyából illetve vegyes salit.
Mi imádtuk!
Jó étvágyat!
A bejegyzés trackback címe:
https://izeknyomaban.blog.hu/api/trackback/id/tr488384012
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.